Fantin és világa

I. Beregszászi Adventi Vásár

 Beregszászban első alkalommal tartottak adventi vásárt. A háromnapos rendezvény a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében jöhetett létre.

 Pénteken, a legelső nap tartották a XIX. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót, melynek keretében a helyi zenekarok és együttesek adtak ünnepi koncertet. A szombat a hagyományőrzésé volt, 13 kárpátaljai csoport betlehemes előadását lehetett megtekinteni. Vasárnap egyházi zenekarok  léptek fel.

A színes programokkal párhuzamosan zajlott a kézműves vásár, ezen belül  helyi borászok, szakácsok is kínálták portékáikat, finom sülteket, édes tésztákat kóstolhattak az érdeklődők.

A szervezők hagyományteremtő céllal indították a vásárt, szeretnék jövőre is összegyűjteni a térség kézműveseit, hagyományőrzőit.

Az esemény számomra is nagy jelentőséggel bírt, mind minden, ami legelső egy ember életében. A szervezők munkáját dicséretesnek tartom, köszönettel tartozok nekik, és annak a kedves ismerősömnek is, aki felhívta a figyelmemet erre a lehetőségre. Nagyon jól éreztem magam, új emberekkel ismerkedhettem meg, tapasztalatokat cseréltünk. És természetesen legeltethettem a szemem a szebbnél-szebb kézműves alkotásokon, amiből hoztam ide is néhány képkockát:

 

 

 

10389035_577955092336640_639917987712482155_n

10857965_577955225669960_5816114131366541914_n

10881790_577955855669897_3610371458226690177_n

10857736_577954309003385_7843680422164350595_n

 

10857872_577953789003437_2164133092941741350_n

10846451_577954049003411_3642094585470254644_n

10431477_577954859003330_1549053820713336613_n

 

10857884_577954722336677_7281334775549602974_n

 

10882353_577956589003157_1072811916879305915_n

10404066_577957099003106_8160396748309405702_n

 

10384467_577957919003024_88520281765929588_n

10881766_577956045669878_1086223312696113906_n

10885063_577956432336506_6088371631536371031_n

10885226_577955459003270_2345693188199703544_n

 

10151836_577964555669027_8799099323478626429_n

10615379_577954609003355_9030887791805773927_n

10857995_577953395670143_3876584655898982162_n

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!